• Telefon : +36 30 665-5956
12Sze
2017
0

Az állófogadás érdekességei – milyen rendezvény típus az állófogadás?

Az állófogadás rendszerint valamilyen fontos eseményhez kötődik. Például sajtótájékoztatókon vagy nagyobb filmbemutatókon találkozhatunk állófogadással, de vállalatok, kisebb nagyobb cégek alkalmazottai is részt vehetnek ilyen rendezvényeken fontos céges történések apropóján és akkor még nem is beszéltünk az esküvőkről.

 

állófogadás

 

Milyen rendezvény típus az állófogadás?

Az állófogadások legfontosabb ismérve, hogy állva étkezünk, nincsenek székek vagy asztalok, esetleg koktélasztalok (kivéve az ültetett állófogadást). Egyik kezünkben a tányért tartjuk, a másikban az evőeszközt. Ha vannak is asztalok, azok inkább az üres tányérok tárolására szolgálnak nem pedig azért, hogy fölé hajolva étkezzünk. Az állófogadást szervező és lebonyolító vendéglátóhely, illetve catering csapat kizárólag olyan ételeket szervíroz a büféasztalra, amelyeket egy villával meg lehet enni. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy sikerül kés nélkül is elfogyasztani az ételt, akkor inkább hagyjuk ott a falatot.

Tehát az ételek gazdagon díszített svédasztalon, vagy büféasztalon kerülnek tálalásra, míg az italok külön italpulton, vagy italos asztalon találhatók.
Az ételválaszték hideg-meleg ételekből, többféle főételből, különféle salátákból, finom desszertekből áll.

Az ilyen állófogadások nagy előnye, a rendezvény látványossága, ugyanakkor nagy létszámú vendégsereget gyorsan, elegánsan lehet kiszolgálni.
Az állófogadással a vendégeknek szabadabb mozgást lehet biztosítani, illetve el lehet kerülni az ültetési rend okozta nehézségeket, az esetleges konfliktust.

 

állófogadás

 

Állófogadás milyen napszakra szervezhető?

Az állófogadás napközben inkább hagyományos esemény, este inkább ünnepélyes alkalomnak számít.
A résztvevő vendégek ennek megfelelő öltözetben jelennek meg. A meghívott vendégeknek az állófogadásra illik hozzávetőlegesen pontosan érkezniük, a távozásra vonatkozóan viszont nincs különösebb megkötés.

 

állófogadás

 

Mire figyeljünk, ha állófogadást szervezünk?

Állófogadásnál kiemelten figyeljünk arra, hogy a beszéd vagy köszöntő ne legyen túl hosszú, ami nagyjából tíz percet jelenthet. Állva egészen más számít hosszúnak, mint egy ültetett vacsora alkalmával. Ha az állófogadáson mi vagyunk a szervező vendéglátók, nagyon figyeljünk arra is, hogy a vendégeket engedjük oda először a büféhez.

 

állófogadás

 

Mennyi ideig tart és hogy ér véget az állófogadás?

Az állófogadások ritkán tartanak sokáig, rendszerint negyven-hatvan perc közötti hosszúságúak. Előfordulhat, hogy az esemény hosszát az határozza meg, ha elfogy az étel. Az megüresedett tányérokat az erre a célra kihelyezett asztalokra tegyük. Ha nem találunk ilyet, akkor inkább kérdezzük meg a személyzetet. Nem minden állófogadáson szolgálnak fel kávét az étkezés után, de ha ez történik, az az állófogadás végét jelzi.

 

Önnek milyen tapasztalati vannak az állófogadással?

Nincsenek hozzászólások

Hozzászólás